A Royal Sütöde Kft. Siófok Kiliti városrészének központjában az Asztalos utcában található. Ha betérünk valamelyik siófoki vagy környékbeli élelmiszer boltba, szinte biztos, hogy a polcokon ott találjuk a friss-ropogós Royal kenyeret, kuglófot és egyéb pékárukat.
A nemrégiben újjávarázsolt, s a legkényesebb európai szabványoknak és előírásoknak is megfelelő pékség ma közel 100 embernek ad biztos megélhetést, - jelképesen és valóságosan is: kenyeret!

A Royal Sütöde elődjét még 1927-ben alapította Hochberger József pékmester, amely annak idején a vegyesbolt mellett a falu ellátását szolgálta. A pékséget a világháború után államosították, majd 1968-ban visszaadták Hochberger Józsefnek, aki kisiparos pékmesterként dolgozott itt.
Mai pályafutásának kezdetét a 80-as évek elejétől számítjuk, amikor az üzem teljesen új gazdasági formában kezdte meg működését, mint GMK.
A jelenlegi cég ROYAL Sütöde Kft. néven került megalapításra 1991-ben 5 magánszeméllyel, melynek fő célja a vállalkozás korszerűsítése volt. A megalakulás évében hitel segítségével sikerült egy nagyobb méretű beruházást elindítani, amivel egy új, modernizáltabb sütőüzem született.
A társaság fokozatosan teremtette meg az anyagi, üzleti és technológiai feltételeket a teljes sütőipari tevékenység kialakításához, működtetéséhez. A jelentős üzleti kapcsolatot épített ki először regionális szinten, majd neve hamarosan országszerte ismertté vált.
Siófok-Kilitiben 2002-ben új sütőüzemet és azt kiszolgáló technológiát alakított ki a növekvő és minőségi áruforgalom kiszolgálásának érdekében. Felújította két szakboltját, az egyik a Kiliti városrészben, a másik a város központjában található a vevők legnagyobb megelégedésére.
Több mint negyven féle kenyér, kelt tészták, pogácsák, zsemlék, kiflik, pizzák, perecek valamint egyéb sós és édes termékek sokasága készül az üzemben.

A vállalkozás tovább fejlődését újabb piacok bővítésében, a technológia fejlesztésében és új termékek bevezetésében látja.
Mindezek érdekében megpróbáljuk kihasználni az uniós, élelmiszeripari támogatási lehetőségeket.
Az elmúlt években a GINOP-1.2.1-14-2014-00657 és a GINOP-1.2.1-15-2015-00150 számú projektekkel, 50 %-os támogatási intenzitással valósítottunk meg beruházásokat mintegy 492 mFt értékben.
Forgózsámolyos kemencéinket nagyobb kapacitású, ugyanakkor energiatakarékosabb berendezésekre cseréltük, korszerű csomagoló gépsort, finom pékáru osztó és formázó vonalat, automata kenyérdagasztó-, osztó- és formázó vonalat állítottunk üzembe.
Sajnos vállalkozásunkat is érinti az országosan jelentkező munkaerőhiány, azonban ezek a berendezések segítik enyhíteni a humán erőforrás csökkenéséből származó problémainkat, így továbbra is ki tudjuk elégíteni megrendelőink igényeit.

Ebben a nehéz gazdasági helyzetben a Kft. mindent megtett és meg kíván tenni a munkahelyek megtartása érdekében. Sajátos földrajzi helyzetünkből adódóan ennek igen nagy jelentősége van, mert a Balatonra jellemző szezonális munkahelyek helyett a sütöde éves foglalkoztatást biztosít munkavállalóinak.

Logisztikánkkal képesek vagyunk az év minden napján, napi többszöri kiszállítással, friss pékáruval ellátni az üzleteket, szállodákat, nappali ellátású, illetve bentlakásos oktatási-, szociális- és egészségügyi intézményeket.
Odafigyelünk az áruszállítás minőségének fenntartására is, ezért gépjármű flottánk állagának megőrzése és az elöregedés elkerülése érdekében lízingszerződéses finanszírozással folyamatosan újítjuk gépjárműparkunkat.

A sikeres működés egyik titka, hogy folyamatosan ügyelünk a hagyományos és az új termékek egyensúlyára, valamint a termékek színvonalára és megbízhatóságára. Az első időktől kezdve gyártott Royal kenyér és Royal kuglóf szinte fogalommá vált, de a több mint 200 féle sütőipari termékkínálatban megtalálhatók a különféle rozskenyerek és biotermékek is nagy választékban.

Célunk további fejlesztésekkel korszerűsíteni a termelési folyamatokat, hogy a már meglévő eredményeinket megőrizhessük és azokat lehetőségeink szerint tovább bővíthessük.

Nagy Sándorné
ügyvezető igazgató

Royal Logo folap

 
ROYAL SÜTŐDE Kft.

8600 Siófok, Asztalos u. 58.
Telefon (iroda): + 36 84 322-526
Telefon (iroda): + 36 30 993 4004
Telefon (üzem): + 36 84 323 290